Jön egy titkos tároló az Androidba, ami oda bekerül, ahhoz nem lehet csak úgy hozzáférni
A Google bemutatta az Android 15 operációs rendszer második beta verzióját, amibe egy fontos adatvédelmi újdonság is bekerült.
A Google bemutatta az Android 15 operációs rendszer második beta verzióját, amibe egy fontos adatvédelmi újdonság is bekerült.
Egy X-re felkerült bírósági dokumentum szerint a Facebook megengedte a Netflixnek, hogy hozzáférjen a felhasználói üzenetváltásához. A Meta szerint ezt nem úgy kell érteni, mint elsőre gondolná az ember.
Hatalmas mennyiségű adat került illetéktelen kezekbe az Egyesült Államokban. Az AT&T telekommunikációs szolgáltató már vizsgálja az esetet.
Jeff Jackson észak-karolinai demokrata képviselő szerint hiba volt videóban ünnepelni a TikTok amerikai betiltását. Ugyanakkor ő úgy sejti, az alkalmazás tovább működik majd egy amerikai cég tulajdonaként.
A törvényjavaslat beterjesztői szerint a kínai alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára.
Négy biztonsági kutató edukációs célból fejlesztett egy vírust. A Morris II-vel arra hívják fel a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek figyelmét, hogy milyen veszélyeket kell kivédeniük platformjaik fejlesztés során.
A Google anonimizált formában ugyan, de eltárol minden olyan beszélgetést, amit felhasználói a Gemini chatbottal folytatnak. Még a törlés gomb megnyomása után is. A cég ezért azt kéri, érzékeny adatokat még véletlenül se osszon meg senki a mesterséges intelligenciával.
A felhasználók egy százalékánál január 4-től megkezdi a harmadik feles sütik kivezetését a Google a Chrome böngészőben. Mutatjuk, milyen árulkodó jelei lehetnek annak, hogy ön beleesett ebbe a merítésbe, és mit jelent ez a gyakorlatban.
Figyelmetlenség miatt akár a legbiztonságosabb rendszerbe is bejuthatnak a támadók. Most az Instagram esetében indult meg egy adathalász kampány, amivel tényleg pár pillanat alatt szerezhetnek meg minden szükséges belépési adatot a rosszindulatú felek – mutatjuk, mire ügyeljen, ha szeretné ezt elkerülni.
Rugalmasabb eszköztár áll majd az androidos Chrome-felhasználók rendelkezésére a különféle engedélykérések kezeléséhez.
A célzott hirdetések maradnak, de a jövőben kevesebb adat kell a felhasználóról ezekhez – a Google 2024 elején elkezdi bevetni az új rendszerét, mely nagyobb biztonságot ígér.
A Google első mesterségesintelligencia-alapú chatbotja, a Bard csak több hónapnyi csúszással vált elérhetővé Európában, és most ugyanúgy késik a minden másnál jobbnak ígért Gemini is.
Rövidesen búcsúzhatunk a nyomkövető sütiktől, jön helyette egy teljesen új, még biztonságosabb megoldás.
A Play áruházban több olyan alkalmazás is feltűnt, amelyek telepítés után elrejtőznek a felhasználók elől, közben pedig hirdetéseket jelenítenek meg, vagy más tiltott tevékenységet végeznek a mobilon.
699 forint ellenében egy évre szóló ingyenes utazási lehetőséget kínálnak a csalók a MÁV nevében a közösségi oldalakon. A cég figyelmeztet: ilyen akciója nincs a MÁV-Volán-csoportnak.
A Google az androidos készülékek felhasználói mellett az iPhone-osokat is meglepte néhány fontos biztonsági frissítéssel.
A TikTok szeretné elérni, hogy megbízzanak az uniós döntéshozók a szolgáltatásban, ezért két írországi és egy norvégiai adatközpontban tárolja majd a felhasználók adatait.
A Google már kiadta azt a frissítést a Gmail levelezőrendszerhez, amely egy plusz azonosítási szintet vezet be a fiók használatához.
A Trend Micro kiberbiztonsági cég elemzése szerint a Big Head nevű zsarolóvírusnak három variánsa van, ebből kettő kamu hirdetéseken keresztül próbálja becserkészni az áldozatait.
Különböző, már bezárt szolgáltatásokból visszamaradt adatokat töröl hamarosan a Google, jobb, ha időben lép – mutatjuk, hogyan.